Ha érted, hogy mondom

Szlengblog

Adamcsik Tamás (Tomek)

2010. március 11. - Nyelvész Józsi

Hát, ja, pföjjh. Az Adamcsik Tamás, azaz Tomek a haveri kör beszállítója, elsősorban építőanyagban mozog. Huszonnyolc éves, nyomorult tekintetű, siklóvállú, lájtosan kopaszodó arcról beszélünk.

Szlengblog Tomek Adamcsik TamásA Tzámek eredetileg nyergesi, és a Kernstok Károly nevű, híresen szar trógerképzőbe járt suliba. Ráadásul játszott is a nyergesi fúvószenekarban oboán. Ilyen örökséggel a háta mögött soha nem lesz teljes értékű ember egy Gyulabá vagy egy Kálmi-féle kaliber szemében. Ráadásul a Pazgyera Gazsi nővérének a fia, a szerencsétlen fasz.

A faterja, az Adamcsik Tamás bá nagy spíler volt. Fuvarozóként csapatták a spanjaival külföldön, nyilván svarcba, aztán terítették meg elpattintották az árut a környéken faszántosan. A Tomeknak azért volt kitől tanulnia, az biztos is. A faterjáék mindent vittek, a nyolcvanas évekbe szétifázták magukat, de gecire. Nyilván minden volt okosba. Piértes zsírpapírt osztottak a pesti menő hentes csávóknak vagy éppen pár tonna leselejtezett váci cement ficcent a helyi arcoknak, akciósan. Összességében borítottak nem kevés fuvart németbe meg a végén hollandba is, figyeltek befele a márkás farmerek, kabátok, poreszfilmek VHS-en. Minden aranyárba persze. Nem szarral gurigáztak.

Szlengblog Tomek Adamcsik TamásNa de vissza a Tomekhez. Mindig kicsit ilyen álmodozó csóka volt meg zenész. Persze Táton, ahova költöztek későbbi anyagi okok miatt, mindenki vagy horgász vagy zenész amúgy is - meg alkoholista presszóbútor, mint a Pazgyera Gazsi bácsi. A Tomínnyó a Hellbe járt középiskolába, Egom-kertvárosba, elég cigó környék. Ebben az iskolában látta meg a lehetőséget az akkoriban igencsak bejövő fű terjesztésére. Persze kajakra nem volt akkoriban normális beszállítói forrás (a gyereknek tőkéje se lett volna), szóval kiment busszal Kesztölcre, azt a haverjával, a Kara Sanyival leszedték az árok mentén a vadkendert, és lereszelték a gecibe. Péntekenként bejártak az egomi Stressz nevű késdobálóba, azt kínálgattak mindenkit, akit lehetett. A nagy köhögések meg a hatás elmaradása miatt gyakran tolítottak ilyen magyarázatokat, hogy "kicsit hinni kell a varázsban" meg "mindenkire másképp hat".

A helles középiskolás évek során konkrét számítógépes arc lett a Tomekból, nagyon faszán tudta beállítani a Windowsban a Control Panelt, hogy milyen nyelv kell meg új felhasználói fiók. Középiskola után nem vették fel sehova se (Tébányára próbálkozott, a MÜTF-re), aztán inkább elment az Egom-PC Bt-hez ilyen bolti eladós fasznyalónak. Ott már elég konkrétan ficcentek ide-oda a merevlemezek meg hangkártyák és egyéb jóságok. Modoros fasz a Tomek, de - vagy éppen ezért - eléggé lespannolt a beszállítókkal meg munkatársakkal. Egyik kollégája, az Ábrahám Józsi, becenevén Osó, mutatta be egy gipszkartonos figurának Pestről, a többi meg gazdasági történelem.

A Tomek otthagyta a gecibe a PC boltot, aztán csapatta a pesti lerakat meg a megye között a gékartont. Vett egy fostalicska Suzuki Swiftet, abban igen gyakran látták Tát faluban, ahogy baseball sapkában meg a csapott vállaival ott feszeng a kormány előtt, azt tartja a sebességet, meg sasolja a visszapillantóban az utánfutót. Szóval pörgött a lóvé hatezerrel, de ez nem egyenlő azzal, hogy a bevétel magas. Próbált ott okoskodni, ahol tudott. Egy alkalommal még a Gyulabának is megszüntette volna a procentjét, ha az öreg nem eléggé jó üzletember, és nem viszi el tárgyalni a csillagromboló Golfjában a táti szigetre, a Dunánál.

A srácot a neten is könnyű megtalálni. Egyrészt ezer plusz ismerőse van iWiWen, másrész ott figyel G-Portálon a személyes honlapocska. Jellemző képleírások az iWiW profilján: "Nah nem votlunk szomjasok! iwiw-szmájli", "Azóta levágattam a serómat!", "ökörködünk Sárisápon" meg "szoljon az gitár!" Ja, igen. A Tomek dobol, mostanában a Progression nevű formációban nyomja, ahol a közismert Szeszkó Lackó gitározik. A blues a mindene, meg a gitármatyis zenék, Santana, Pat Metheny, ilyenek. Az iWiWen még tagja az Anti-Tücc Klubnak [Antitüccer], meg a Krtek a Kisvakond klubnak. Ez kábé elég is a gyerek megismeréséhez.

Mi a geci lesz a jövő? Terve az nem sok van a Tomekocskának. Egyrészt sokáig nem lehet pörgetni az okosításokat főállásban, illetve lehet, de fasz tudja, megéri-e. Bár elég rövid a törvény keze Tokod irányában, azért még elérhet. Másrészt egyszer baszott életében, nagyon csúnya, dagadt nőt, azt is idén, szóval most már harminc felé ezzel is kéne okozni valamit. Egyelőre az a mondás, hogy sokat látjuk még a Swfit kormányánál feszengeni, ilyen klasszikus, mind a két kéz a kormányon hozzáállással.

(Megveszem a könyvet, Józsikám.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.